Sławomir Mrożek (1930–2013)

Mrozek es uno de los clásicos contemporáneos venerados en Polonia. Autor teatral de extraordinario prestigio y narrador ácido, despiadado y fuera de lo común, sus textos se mueven entre el absurdo más espeluznante y una inteligencia y perspicacia dolorosas a fuerza de lucidez. Enemigo de las obviedades y observador minucioso de la vida común, sus cuentos se nos aparecen hoy como espuma de una sonrisa ligeramente triste y vagamente melancólica, voz de una modernidad irreductible y desencantada.… (mere)

Slawomir, drága dög, hogy hogy tudsz te ilyen okosakat írni! Az ember rötyög magában, mert micsoda groteszk tréfáid vannak, de közben meg keserű lesz a nyál a szájban, mert fájdalmas ráismerni ezekben a tréfákban arra, ami véresen komoly. És közben be-benézek az ágy alá, a szekrénybe, a spájzba, mert meggyőződésem, hogy itt kuporogsz valahol, és látod azt, amit én is látok, és pont ugyanarról írsz, amire én is gyakran gondolok: a tudákosokról, a számítókról, az opportunistákról, a saját hülyeségükbe belehülyültekről, és azokról a szerencsétlenekről, akik mindenféle szirszarból (varrógépből, matracból, művégtagból) emelnek barikádot a haza védelmére a nagy semmi ellen.

Amúgy meg – ha már így szóba elegyedtünk –, Slawomir, kérnék én tőled valamit. Ha találkozol azzal, aki utószót írt eme kötetedhez (nem lesz könnyű megtalálni, mert elég okos volt nem adni nevét firkálmányához), nos, ha találkozol ezzel a szervilis varanggyal, aki vért izzadva próbálja igazolni, hogy te nem a világ minden ostobasága és zsarnoksága ellen, hanem csak egy bizonyos ostobaság és zsarnokság ellen emelted fel szavad (aminek persze véletlen sincs köze az adott korszakhoz), akkor legyél szíves jól megnézni őt magadnak, és írni róla is egy szikrázó prózát, hogy arról kolduljon.… (mere)

Az Elnök úr aznap nagyon maga alatt volt. Csak nézett maga elé üveges tekintettel, még a sörébe se ivott bele.
- Mi baja az Elnök úrnak? - kérdeztem tisztelettel.
- Hát nem is hallotta? Engem megmrozsekeltek - azzal elémtolt egy kétoldalas irományt. Valami Slavomir írta.
- Ez rettenetes - mondtam. - Hisz ez a valami úgy állítja be az Elnök urat, mintha nevetséges bohóc volna! Alávaló dolog, annyit mondhatok.
Szaladtam a Könyvelőhöz. Megmutattam neki is.
- Szörnyű! - kiáltott fel a Könyvelő - Hiszen aki ezt a firkálmányt olvassa, azt fogja hinni, hogy az Elnök úr inkompetens és alkoholista! Jöjjön, mutassuk meg az Előadónak!
Siettünk is az Előadóhoz, hogy elétárjuk a helyzetet. Ő is el volt képedve.
- Inszinuáció! - hergelte magát - Ilyet mondani a mi csodálatos Elnökünkről! Hogy ostoba, és a tetejébe még tolvaj is! Ezt kollektíve el kell ítélnünk!
El is határoztuk, hogy megkeressük a Helyettes Előadót, de ő épp nem volt benn, és amúgy is eleget rohangáltunk már. Úgy döntöttünk tehát, hogy ezt a fertelmes gyalázkodást sokszorosítjuk, kirakjuk az üzemi faliújságra, és ha lehet, a városi újságban is megjelentetjük. Hisz mindenkinek tudnia kell arról, hogy az Elnök urat ilyen piszokság érte. Hogy megmrozsekelték.
Így is tettünk. Örvendetes, hogy azóta mindenki értesült már az ügyről.
Kötelességünk segíteni feletteseink munkáját. Ahogy erőnkből telik.… (mere)

A buszon

– Bocsánat, a világért sem akarom zavarni… Látom, éppen olvas.
– Jól látja, de semmi baj. Segíthetek valamiben?
– Biztos jó könyv lehet. Figyelem egy ideje Önt. Olyan bájosan elmerült benne, és közben jókat rötyögött magában. Megkérdezhetem a könyv címét?
– Hogyne. Mrozektől A túlvilág titkai. Ilyen kis humoreszkek. Filozofikus tréfák, társadalmi gúnyskiccek, miegymások.
– Hm. Ez valóban csodásan hangzik. De tényleg nem akarom az idejét rabolni. Csupán azt szerettem volna közölni, hogy vérzek.
– Igen, ahogy így jobban megnézem Önt, ez tagadhatatlan tény. Remélem, nem artériás.
– És az a határozott gyanúm, hogy a karom is eltört.
– Ez borzasztóan hangzik, együtt is érzek Önnel. Viszont nem igazán látom be, hogy miben segíthetnék. Tudniillik nem vagyok orvos.
– Igen, arra már rájöttem, hogy Ön nem orvos. Mindazonáltal azt hiszem, talán érdekelt lehet az ügyben.
– Ah, nocsak. És mire alapozza ezt a feltevését?
– Pusztán arra, hogy – bár ez talán figyelmét elkerülte – buszunk kisodródott az árokba, és most az oldalán fekszik.
– Mit nem mond! Tényleg! Hát ezért volt olyan körvonalazatlan, és egyben kényelmetlen érzésem… De most mit tegyünk?
– Reméltem, hogy Ön majd megmondja. Hiszen Ön a sofőr.… (mere)