Aino Havukainen

Ez megint óriási volt, gyerekek általi sürgetéssel fűszerezve a vinnyogva röhögés miatt. Vettünk is belőle saját példányt. A nyúlkaböszme és fickaböszme kifejezések beépültek az étkezés közben használt szókincsünkbe (ez kicsit mondjuk veszélyes, mert mindig röhigcsélés kíséri, amitől félre lehet, ugye, nyelni). Főzős Té főzőműsora valami fergeteges, azok a fejek (mint a sorozat sok más darabjában is)! Ja, és még igazi ismeretterjesztés is van benne. A nyolcéves magában is kiolvasta még egyszer, és ebből készíti az olvasmánytablóját az iskolába.… (mere)

Ez ismét óriási volt. Bár a noir hangulatot, grimaszokat vagy a klasszikus filmes idézetet nyilván megint csak a felolvasó felnőtt fogja vinnyogva röhögéssel díjazni, a gyerekek is élvezték. A nyolcéves izgatottan követte a nyomozást, míg a négyéves elmerült a rajzokban (ahogy könnyeit törölgető szülője is, mert ott is van mindig plusz poén). Nagyon jók a rajzok, a szöveg, a humora, az, hogy teljesen természetesen, szinte mellékesen jelennek meg nálunk szokatlan családmodellek: itt anya szoftverfejleszt, míg apa gyesen van, a karácsonyi részben a kétanyukás modellért járt a pacsi. És még környezettudatos szemléletre is nevel, egyáltalán nem szájbarágósan, hanem izgalmas nyomozással. Hatalmas csillagos ötös.… (mere)

Ládaember és Kutyus kapitány szerint szuper volt. Szerintem a rajzok viccesebbek voltak, mint a főszöveg, csak a két rabszolgahajcsár szuperhős mindig rám szólt, hogy olvassam tovább. Így nem hagytak békében rötyörögni az „Excaliber” feliratú vonalzón vagy az egyesével csomagolt műlakosság címkéin (Nevet a vicceiden! (állítható nevetési erősség), Akár három eltérő arckifejezés!). Azért nem bánom, hogy nem ebben a könyvben találkoztunk először Tatuval és Patuval, az első fejezet után majdnem egy hónap kellett, hogy kipihenjem a fárasztást. A maradék hat fejezetet viszont egyben olvastuk el, további tatupatuzás tervben van.… (mere)

Ismét egy felnőtteknek sokkal viccesebb típusú TatuPatu (mint pl a Tatu és Patu trükkös találmányai az idők során). Nagyon bírom a szerző-rajzoló páros humorát, de a reklámparódia ugyanúgy elszállt a gyerekek feje fölött, mint ahogy a tömegben elrejtett híres szerelmespárok (Obamáéktól, John Lennon és Yoko Ono párosán át Leia hercegnőig és Han Solóig, vinnyogva röhögős felfedezni őket). Amikor a mese hallgatójának kell mindig bemondania egy szót a kihagyott részre, azt már a négy és fél éves is élvezte, de többnyire csak csodálkoztak, hogy min kacarászom ennyit. Később még a kezükbe adom majd, ahogy az Asterixeket is érdemes lesz újra és újra elolvasniuk. Tizenéves kortól viszont nagyon ajánlom, felnőtteknek mindenképpen.… (mere)