Essünk túl a cselekmény egymondatos összefoglalásán.

Juliuson, az idős terapeután rákot diagnosztizálnak, ezért utánamegy legnagyobb szakmai kudarcának: megkeresi Philipet, a szélsőségesen mizantróp „filozófiai tanácsadót”, akit három éven át hiába próbált kigyógyítani szexfüggőségéből, és bevonja saját csoportterápiás foglalkozásába. (Sokszorosan bővített, igaz, de azért ez egy mondat.)

Nem nehéz észrevenni ebben a vadnyugati történetek párbaj-motívumát. Ott áll a két fickó a szalon előtt, ördögszekeret fú közöttük a szél, hunyorognak, a néző meg rágja a körmét a feszültségtől, ki puffantja le a másikat. Vajon Julius arat diadalt, akinek alapelve, hogy az emberi kapcsolatok csodálatosak, és minden bajunk orvossága ezek megélésében rejlik? Vagy Philiph győzedelmeskedik, ez a Schopenhauer-hívő pesszimista, aki szerint az érzelmek csak megakadályoznak minket abban, hogy azok legyünk, akik? Micsoda csörte!

Jó, hát Yalom nem játszik tisztán. Juliust úgy ábrázolja, mint valami bölcs és törődő Mikulást, aki summa cum laude végzett a guruképzőn. Philip ezzel szemben (legalábbis kezdetben) indokolatlanul irritatívnak tűnik. Mindenre Schopenhauer-idézetekkel válaszol (jó, néha Epiktétosszal), ha megkérdezed tőle, mennyi az idő, arra is dob egy passzust „A világ mint akarat és képzet”-ből. Komolyan, az embernek kedve szottyan addig ütni a fejét egy kétkötetes filozófiai enciklopédiával, amíg egybe nem olvad a padlószőnyeggel, miközben azt üvöltjük: „Te arrogáns lókolbász, te! Hisz csak azért zúgtál bele Schopenhauerbe, mert neki ugyanolyan elcseszett élete volt, mint a tiéd! Most komolyan, tényleg azt hiszed, hogy jobb lesz neked, ha pont olyan rossz, mint egy híres embernek?”

Különben, be kell valljam, azért megértem valahol Philipet. Gondolom, mindenkiben van egy kis Schopenhauer, bennük, olvasókban meg pláne. Mi sem szívesen vegyülünk embertársainkkal, különösen ha épp nagyon jó könyvben vagyunk. Bennünk is van antiszociális vonás, nem találjuk kapcsolatainkban a megfelelő hangot, mert csak magunkra figyelünk, és/vagy nincs szótárunk a másik érzelmeinek átéléséhez. De amit Philip csinál, az mégiscsak túlzás. Értelmezésében a schopenhaueri módszer azt jelenti, hogy fogjuk magunkban azt, ami a legrosszabb, amin változtatni kéne – az emberi kapcsolatokra való képtelenséget -, és piedesztálra emeljük. Azt mondjuk: igen, képtelenek vagyunk a kapcsolatra, de ez azért van, mert ez az egész dolog a „kétlábúakkal” értelmetlen. Vonuljunk ki inkább a világból, zárjuk ki azt – éljük át a maga teljességében érzelmi nihilünket, csináljunk belőle szentséget*. Hát, Philip, kösz, de ez marhaság.

Ezen a ponton le kell szögeznem: én nagyon kellemesen csalódtam ebben a könyvben. Az első pozitív tapasztalatom az volt, hogy Yalom tud írni, mégpedig kifejezetten jól. Maximálisan elsajátította azt az epikus regényekhez nélkülözhetetlen skillt, hogy kevés vonással kell élő figurákat teremteni. Ez esetében különösen fontos, hisz az egész kötet központi eleme maga a terápiás csoport, ahol Julius és Philip „megütközik” - ha ott sematikus figurák vennék körül őket, lyukas garast sem érne az egész sztori. De ezek a szereplők jól aláfekszenek az alapkonfliktusnak, mindegyikük hozzáteszi a magáét – ettől lesz végig dinamikus a szöveg. És nem mellesleg ettől érzi úgy az olvasó, hogy őt is keringőzni hívják, neki is meg kell nyilvánulnia, együtt kell gondolkodnia a többiekkel – magyarán: neki is részt kell vennie a terápiában. És az olvasói bevonódás előidézésében Yalom megdöbbentően jól teljesít.

Amúgy nyilván igaz, hogy ez az egész regény nem más, mint egy elfogult szerelmes levél a csoportterápia gyakorlatához. (Milyen is lehetne egy szerelmes levél, ha nem elfogult?) Ezzel jó tisztában lenni. Gyanítom, itt Európa-külsőn a csoportterápia még mindig valami egzotikus dolognak tűnik, úri huncutságnak, helyenként egyenesen a dekadens, haldokló Nyugat végvergődésének. Hát milyen dolog az, hogy felnőtt emberek zokogva megvallanak vadidegeneknek olyasmit, amit még az anyjuk se tudott róluk? Az meg aztán tényleg mindennek a teteje, ahogy másfél óra után a terapeuta lezárja az egészet: „Fantasztikusak voltatok, szeretlek benneteket, de másfél perc múlva lejár az idő, szóval tipli van. Gyula, tudom, hogy mondat közepén vagy, persze, nagyon érdekes lenne végighallgatni őszinte vallomásodat a drogfüggőségedről, de mit csináljunk. Na, akkor 70 dollár lesz per kopf, csekket is elfogadok.” És nyilván mindebben van valami. Mégis: Yalom olyan gusztussal tud beszélni erről az egészről, hogy nekem komolyan kedvem szottyan beiratkozni valami terápiára – bármilyen ürüggyel. Fantasztikus lenne így megélni a mások iránt érzett érzelmeimet, anélkül, hogy félnem kéne a következményektől. Nyíltnak lenni, őszintének, bízni abban, hogy támogató közeg vesz körül. De ezt a szálat most elengedném, nem terápia az értékelés, nem akarok túlzottan kitárulkozni. Pedig nem kizárt, hogy pont azért ragadott meg per pillanat ez a könyv, mert valójában igenis ki akarok tárulkozni.

Kiváló regény ez. Nem is azért, mert Yalom tagadhatatlanul olyasvalamit csinált, amit előtte az irodalomban még senki. Hanem mert képes volt a regény gúnyájába ölteni azt, amihez ért, amit szeret, mégpedig úgy, hogy hozzáértése és szeretete tökéletesen kitapintható és megélhető maradt.

* Schopenhauert felületesen ismerem, ám amit tudok róla, nem teszi szimpatikussá. Nekem olybá tűnik, eleven példája annak, hogy a zseni is lehet korlátolt. Most komolyan, hogy hiheti valaki, hogy gondolatai megváltják a világot, ha egyszer ezek a gondolatok épp a világtól való hideg távolságtartáson, sőt annak lenézésén alapulnak? Nem válthat meg az, aki távolságot tart. A schopenhaueri pesszimizmus nem oldhatja meg az emberek problémáját – egyetlen hozadéka az, hogy segített Schopenhauernek túlélni saját depresszióját. Mégpedig azzal, hogy fáradságos munkával meggyőzte önmagát, hogy hozzá képest a komplett emberiség a mocsári zsurlók szellemi színvonalán áll. ( )

كم كان فيليب المبهور بشوبنهاور فظا، لا يريد أن يتذوق الحياة ولا أن يقترب من أحد لكي يتجنب الآلام المحتملة .. وجد في هذا سعادته وحلا لعقدته ومشكلته القهرية
التي لم يستطع جوليوس _ معالجه النفسي- ايجاد حلا لها
ولكن هل الحل فعلا يكمن في تجنب مسببات الألم؟ أم أن هذا يعد هروبا من الحياة وجمودا في التفكير واستعلاءا لا مبرر له
هل يعد فشلنا في حياتنا الشخصية مبررا للانسحاب بهذا الشكل؟
أنا شخصيا من معجبي فكر شوبنهاور الفلسفي صحيح أنهم يعدونه من التشاؤميين ولكني أحسبه واقعيا ليس إلا
وبالفعل أنا انتقد فكرة الانسحاب من الحياة والتعالي علي البشر
لكن من منا يرغب في أن يكون وحيدا بملء ارادته
فنحن نضطر أحيانا إلي الانكفاء علي أنفسنا بسبب الاحساس بأننا منبوذون ممن حولنا
ستكون حياتنا حينها مثل غرفة بها كل الأشياء المريحة ولكنها باردة كالصقيع
في هذه الرواية الرائعة يدير الطبيب النفسي جوليوس مجموعة علاجية بحوارات تلقائية ..وكنا كقراء أيضا نحضر هذه الجلسات ونشعر أننا المتحدثون أحيانا وكانت الحوارات النفسية الفلسفية تلهمنا لحل مشاكلنا أيضا
الكاتب طبيب نفسي يحسب له شرح فلسفة شوبنهاور وانتقادها بشكل مبسط ولطيف من خلال مجموعة علاج نفسي
وعندي لهفة لقراءة المزيد من كتبه ( )

spannender Roman, gro�e Teile über Gruppentherapie

Raporti mes një psikoterapisti dhe një pacienti, i cili nuk është një person dosido por mbështetës dhe njohës i filozofisë së Shopenhauerit vjen në një rrëfim brilian të Irvin D. Yalom. Në një moment të dy kuptojnë se kanë nevojë për njëri-tjetrin. Pse?? Këtë marrëdhënie të pazakontë na e rrëfen autori i romanit bestseller “Kur qau Niçja”. I tillë është edhe “Kura e Shopenhauerit”

“Live right, he reminded himself, and have faith that good things will flow from you even if you never learn of them.”
― Irvin D. Yalom, The Schopenhauer Cure

This book receives a five star rating not because the author is on the level with Vladimir Nabokov or Leo Tolstoy, but because this novel is a real page-turner and teaches as great deal about two topics: the dynamics of group psychotherapy and the illustrious nineteenth century philosopher, Arthur Schopenhauer. Highly recommended! Take this book with you when you travel by airplane or train and your six hour trip will seem like forty-five minutes - The Schopenhauer Cure is that riveting.

The novel opens with the main character, a seasoned sixty-five year old psychotherapist and leader of group therapy, Julius Hertzfeld, having been diagnosed with cancer and given a year of good health. So what to do with a year to live? Julius reviews his career as a therapist and asks himself if he had cured people or at least provided a degree of help. This self-examination leads Julius to unearth an old file going back twenty years of one patient who spent three years of therapy with him but the patient terminated treatment since what Julius had to offer was not helping. Julius calls the patient, Philip Slate by name, and requests a meeting for the purposes of research.

Turns out, Philip is a counselor himself as well as being a philosophy instructor at a local college. But Philip needs certification to continue his counseling. Without giving away too much of the novel's plot, it is enough to say Philip, as part of his certification process, becomes a new member of Julian's group therapy weekly gathering.

If you have never been part of group therapy, here is your unique opportunity to have the experience. Of course, your experience will be as a reader and not a participant, but, through the magic of the author's novel, you will have the feeling of being an actual member of the group. Not only will you come to know the men and women of the group and how they interact as part of the group, but you will be given the ongoing insights and observations that go through the mind of Julian as he acts as the group's psychotherapist. And the group has a certain energy that is shaken up and lifted with the entrance of Philip. After several sessions with Philip as the new member, the group energy is shaken up yet again with the return of Pam, who has spent a month in India at a meditation retreat.

Back on Philip. As a younger man he was a sex-fiend. That's why Philip was in therapy with Julius. Where psychotherapy with Julius didn't help, the philosophy of Arthur Schopenhauer did help, and Philip explains to everyone in the group how and why the philosophy of Schopenhauer worked and how Schopenhauer can help others. This leads the author to intersperse chapters in the novel about the life and philosophy of the great nineteenth century thinker, a thinker who had a profound influence on Sigmund Freud and thus psychology and psychotherapy. Schopenhauer didn't shy away from philosophizing about sexuality and other issues of the body; rather, his insights into nature's urges and energies are at the core of this thinking. Thus, the direct connection between what happens in the development of Schopenhauer's philosophy and what happens in the sessions of the group.

The cancer of the group's beloved friend and leader, Julius, adds a bond and emotional charge to all that happens in the group from week to week. To find out exactly how events unfold, please place an order for the novel today and read the first five pages. You will be hooked. You will want to continue reading and reading, nonstop till the end. Thank you Irvin D. Yalom for writing a fine novel and sharing your experience and wisdom as a group psychotherapist, as well providing a penetrating overview of one of the great philosophers in the Western tradition, who, as it turns out, was foundational in linking philosophy with psychology.

( )