Jonas Lüscher

Ritka madár az efféle stíl az európai prózában, bár amerikai epika gyakran szólal meg így, elég csak Philip Rothra gondolni. Intellektuálisra hangszerelt értelmiségi regény, amely mindazonáltal egyben saját intellektualizmusának görbe tükre is, főszerepben a professzorral, akinek tudományos fegyverarzenálja bámulatra méltó, mégis: saját életében kábán, szánandón botladozik. Ironikus szöveg az ész határairól, ami nincs híján az együttérzésnek sem.

Kraft (beszélő név), a tübingeni egyetem retorikai tanszékének agytrösztje a Szilícium-völgybe érkezik. Célja, hogy ringbe szálljon az egymillió dolláros pályadíjért, amelyet egy habókos milliárdos tűzött ki jutalmul annak, aki legjobban alátámasztja a Leibniz-féle állítást, miszerint ez a világ a létező világok legjobbika. Ez gyerekjáték kell legyen Kraftnak, aki a reggeli kávé előtt képes lyukat beszélni még Szauron hasába is. (Vagy nem.) Mindenesetre hősünk megérkezik egykori barátjához, a magyar emigráns Pánczél Istvánhoz*, és annak kaliforniai otthonában elkezdi papírra hordani mindazt a hetet és havat, ami majd meghozza neki a diadalt.

Csak hát közben történik egy s más. Kraft, aki azt hitte, a történelem hajójának vitorláiba ő fújta a szelet, és ő ácsolta azt a filozófiai talapzatot, amire a neoliberális szabadpiaci kapitalizmust emelték, egyszeriben azon kapja magát, hogy nem ért semmit. Nem érti, mi az applikáció, a livestream, a startup – pedig ő építette a jövőt, erre tessék, a jövő itt van az orra előtt, de rémisztő és végtelenül idegen. El lehet ezt viselni? Hogy amit eddig tettünk, sumákolás volt, de legjobb esetben is intellektuális léggitározás? Lehet blöffölni tovább, hogy legalább a zsebünket megtömhessük, ha már a gondolataink kiürültek?

Veszettül aktuális könyv. Az aktuális könyvektől pedig félni kell, mert a jelenhez szólva gyakran elfelejtik, hogy a jövőben is – mint irodalom – érvényesnek kell maradniuk. Lüscher ezt a lécet bőven megugorja, mert elég okos és frappáns ahhoz, hogy éles kérdésfeltevésein túl egyszerűen jó regény maradjon. Szerintem. De erre a kérdésre térjünk vissza mondjuk 30 év múlva.

* Pánczél nagy figura: a magyar sakkválogatott lótifutijaként érkezik Nyugat-Berlinbe a ’80-as években, ám társai egyszerűen elfelejtik felébreszteni hazautazáskor, így ott ragad. De ha már így alakul, feltalálja magát: felölti a politikai menekültek pompázatos egyenruháját, és a hős disszidens szerepében tündököl. Nehéz nem arra gondolni, hogy ez egyben a magyarság metaforája is lehetne: az ország, akiről elfeledkeztek, erre elkezdi azt játszani, hogy kitaszítottsága valójában önként vállalt nemzeti szuverenitás.… (mere)

This slim novella, shortlisted for the Swiss Book Prize back in 2013, is another entry in the small roster of fictional works addressing the global financial crisis. In this case, the approach is to examine the dynamics of a group of ‘brash and self-confident’ London bankers gathered together for a wedding at a luxury resort in Tunisia.

You can see why this was a priority target for English translation – not just for its portrait of finance wankers (who are in danger of supplanting football hooligans as our most depressing exported stereotype), but also for its vision of the UK as being at the centre of global meltdown. By setting the action just slightly into the future, Lüscher allows himself to imagine some of the consequences of collapse, in terms which, post-Brexit, have become more feasible than ever.

In effect, what Preising was presenting me with here was a variation on the by-now familiar theme of ‘Where were you when Britain went bankrupt?’. Latterly, this genre had taken over from the earlier ‘Where were you on 9/11?’ […] Likewise, we all now vividly remember the moment when the baby-faced PM in his baby-blue silk tie – an unduly optimistic and frivolous choice in the circumstances, I always thought – commenced his speech with the words ‘In thirteen hundred and forty-five, when King Edward the Third told his Florentine bankers…’ Sure, it had far less visual impact than 9/11, but it's still seared on our collective memory.

The climax is a suitably Ballardian spiral into social breakdown and violence, all played out in the microcosm of this North African resort. Lüscher doesn't have Ballard's control or his flashes of genuine weirdness – but he does have a great hook, and the themes of financial disaster and Arab Spring give him plenty to work with. A bullish debut; analysts recommend buy. Warning: likes can go down as well as up.… (mere)