Albert Caraco (1919–1971)

Albert Caracónak van egy rossz híre, meg egy jó híre: hogy mind meghalunk.

Szóval. Ez a fazon nem boldog. És ebből felépíti a saját (és sajátos) történelem vége elméletét, amely sok elemet átvesz/megelőlegez a fogyasztói társadalom kritikusainak gondolataiból, valamint a zöldek célkitűzéseiből – ilyen a kivonulás a városokból vagy a globalizációellenesség*. Amit Caraco megtesz (és ami végtére is nem kis intellektuális bátorságra vall), hogy levonja a fenti elvekből következő legvégső konzekvenciát: mivel az emberiség túlságosan elszaporodott ahhoz, hogy az élhető élet kivitelezhető legyen, így szüksége van egy katasztrófára, ami a megfelelő létszámúra csökkenti a populációt. Tehát a katasztrófa kívánatos, a kegyelem, meg az irgalom pedig felesleges, sőt kártékony ballaszt. Az viszont mázli, hogy az apokalipszis már a küszöbön áll.

Caraco szövege hangulatában fantasztikusan koherens, és nem nélkülöz némi költői szépséget sem. Olyan, mint egy nagy, beteg mantra. Vagy egy ateista Jelenések Könyve. Vonítás az elefántcsont-toronyból. Sci-filozófia. Logikai ellentmondások speciel szép számmal akadnak benne, rögvest szembetűnik például a katasztrófák iránti ambivalens viszonya: a katasztrófa nála egyrészt áldás, és örül neki, másrészt pedig ostorozza azokat, akik előidézték. Ugyanakkor ez természetes – ennek a szövegnek a rendező elve nem a logika, hanem a végítélet bizonyossága. Caracónak szövetségesei nincsenek: a szegényeket kasztrálná, a gazdagokat kiirtaná – egyetlen lehetséges társa (és ebben érzek valami megkapó naivitást) a Metafizikus, aki elég bátor megérteni a próféta (vagyis Caraco) evidens igazságait. Nem egy tömegbázis, mit mondjak. Mindenesetre érdekes, eredeti, bár helyenként botrányosan önismétlő szövegről van szó. Zárt rendszer, ami aligha gondolható tovább. Egyetlen cselekvési minta következik belőle – amit amúgy Caraco végre is hajtott önmagán. Következetlenséggel tehát nem vádolható.

* Vizionál még valami közelebbről meg nem határozott nőuralmat is, de ezt félve keverem ide, még a feminizmus előfutárának képzeli valaki.… (mere)

Non ho mai letto un libro più "nero" di questo. Di tutti gli interrogativi che di solito mi pongo quando leggo e vivo la vita di ogni giorno, i fatidici "chi-cosa-quando-dove-perchè", quello al quale non è possibile rispondere è "perchè" questo signore, che risponde, anzi rispondeva al nome di Albert Caraco, era tanto arrabbiato, a dir poco. Tutti, chi in un modo, chi in un altro, lo siamo. Con la vita in genere, con gli amici ed i nemici, con il marito e con la moglie, con i figli e con i preti, con i conoscenti e gli sconosciuti, con la politica e e la scienza, la religione e il governo.

Ma Caraco era davvero troppo "arrabbiato". Insistente e ripetitivo, questo libro lo consiglio a chi ha intenzione di farla finita con la vita. Se lo leggerà, chi ha una intenzione del genere, sono sicuro che non lo farà perchè tutto quello che dice Albert sarà pure vero, ma bisogna arrivare fino all'ultimo giorno della propria esistenza per convincersi che non ne vale la pena di farla finita prima del tempo che ci è stato assegnato.

Mi sono andato a leggere la sua bio e ho scoperto che scrisse: « Noi, che non ci contentiamo di parole, acconsentiamo a scomparire... » e di fatto lo fece di sua mano, ficcandosi un coltello in gola. Ma non credo che risolse i suoi problemi. Se volete, potete leggere il libro gratis andando a questo link:
« Noi, che non ci contentiamo di parole, acconsentiamo a scomparire... ».
http://orig14.deviantart.net/577f/f/2015/084/4/f/albert_caraco___breviario_del_c...… (mere)