Judit Berg

Egyelőre csak a címet és a szereplőket olvasta el az ötéves, de van még másfél éve az iskoláig (jaj, de fog unatkozni). Nagyon kíváncsi volt a történetre, úgyhogy felolvastam neki. Volt egy kép, amitől kicsit megijedt, egyébként tetszett neki. Tudja, hogy ez egy olyan könyv, amiből tud olvasást gyakorolni, ha kedve van hozzá. A kedvence, hogy rá van írva a borítóra: “Most én olvasok!”. Ezt a mondatot körülbelül huszonötször hallgattuk meg aznap.

FRISSÍTÉS: A hatéves kiolvasta egyedül. Az első négy fejezetet egyszerre, mert izgalmas volt.… (mere)

A kilencéves egyedül olvasta, és a vége felé le sem tudta tenni*, annyira izgalmas volt. Épp ezért esti mesének a második felétől semmiképp nem jó. Amikor az ötévesnek olvastam, időnként odaült hallgatni másodszor is a történetet (máskor pedig olvasott mást). A kicsinek szerintem sokszor túl bonyolult volt, és ez a háborúsdi nem igazán estére való. Ugyanúgy vagyok vele, mint az őszivel, a természet, valódi állatok ábrázolása szuper (oké, leszámítva az ötforintos és a felnőtt hattyú méretarányát, ugyanezen a képen a jegyzetfüzetet, ami nagyobb, mint a figura, aki a következő mondatban a zsebébe süllyeszti. És a szürke gém. Az emberi kezekkel, emberi, cipőbe bújtatott lábakkal.). A lengefigurák jók, a főhős nagyon szimpatikus, a más színű ellenség és a baljós feszültség nem annyira. Egyébként tényleg izgalmas, kalandos, csak nem kicsiknek, és nem estére.

*még a vacsorához sem. Azt hiszem, csúnyán visszaél vele, hogy ezt az egyet megértem, ha az aktuális olvasmánya miatt nem tud jönni enni vagy este lefeküdni, pedig már marhára aludni kéne.… (mere)