Eccezionale ritratto della cultura USA degli anni '60 e a venire. Benché la traduzione italiana non le renda giustizia, la penna di Wolfe è tagliente, divertita, creativa. I ritratti di Phil Spector, Bob Scull, Hefner e McLuhan (una spanna sopra la recente biografia scritta da Coupland), insieme agli scritti sulle gare di distruzione d'auto, sulle radio, sull'etichetta e sui seni al silicone valgono più di qualsiasi saggio di sociologia. ( )

Nem gondolom, hogy ez egy inkoherens kötet volna. Wolfe könyvének minden sora egy nagyon is eredeti elméletre van felfűzve: arra, hogy a művészetben a mecénási szerepet mindig az arisztokrácia töltötte be, aki a maga meghatározott hagyományokra épülő igényeivel természetesen folyamatosan befolyásolta is azt. Ám a második világháború utáni Amerikában eljött a sosemvolt pillanat: először a kultúra történetében a nem-arisztokraták, a művészeti tradícióktól mentes prolik és gengszterek jutottak vagyonhoz, aminek következtében át is vállalták ezt a szerepet. És nem mellesleg a gazdaság robbanásszerű növekedése azzal járt, hogy hirtelen tömegeknek lett elkölthető pénze, tehát milliók váltak piaci célcsoporttá az autógyártók szemében éppúgy, mint a művészek számára – azzal pedig, hogy így történt, egyszeriben már nem csak a felső tízezer ízlése lett mérvadó, hanem gyakorlatilag majd mindenkié. Ez pedig egy elképesztően sokszínű kulturális univerzumot eredményezett, amiben ott a helye Cary Grantnek éppúgy, mint Mick Jaggernek vagy Andy Warholnak, sőt: akár Cassius Claynek is. Egy ilyen sokszínű és sokformájú rendszert egyszerűen képtelenség a hagyományos publicisztika módszereivel és nyelvén leírni – mert valami, ami úgy néz ki, mint egy kandírozott mandarinzselészínű áramvonal, a szokott szavakkal nem megragadható. Új szavakat, új megközelítéseket kell kikísérletezni, fel kell adni a linearitást, a tárgyszerűséget, a teljességre törekvést, szubjektívnek és szándékosan széttördeltnek kell lenni… és Wolfe-nak ez sikerült. Merem állítani: kötete a legautentikusabb beszámolók egyike a ’60-as évek Amerikájáról, a helyről és időről, ahol és amikor a fogyasztói társadalom megtanult a maga lábán (vagy a miénken) járni.

(A fordításról nem lehet nem beszélni. Nem irigylem Bartos Tibort – egy forradalmian újító szöveget kellett úgy megmagyarítania, hogy az akárhány év után, akár napjainkban olvasva is újnak hasson. Ez nem sikerült. Tudom, rohadt nehéz dolga volt – de mondjuk az a gyakorlata, hogy egyes kifejezéseket, amelyeket Wolfe egyértelmű újdonságként hozott be az irodalomba*, ő tájnyelvi vagy régies elemekre fordít át… nos, ezért én mindenképpen kárhoztatnám.)

* Itt van például a „srófkocsi” kifejezés, ami már az első fejezetben szembejött, és hát mellbe is vágott rendesen. (Amúgy ma tuningoltnak mondanánk az ilyen autót.) Lövésem sincs, hogy az eredetiben mi szerepelt, következésképpen Bartos eljárásáról sincs jogom bővebben nyilatkozni, de hát marha avétosan hangzik. ( )

I truly enjoyed this collection of essays and articles initially published throughout the sixties.

Somehow, I felt that the reader could really sense that here was a young Wolf at work. One who did not yet bother restraining his enthusiasm. Who let himself get carried away and often ended up with an almost satirical view on his subjects. Depicting NASCAR-drivers as the last of the American heroes e.g. Just loved it a lot.

This was a fun and interesting read, from a 2014 perspective. (Although if I ever read the word "artherosclerotic" again I think I'll scream.) These essays/articles all came from the early 1960's and they showcase a world I hadn't a clue about.

For instance, the nanny mafia in New York? I wondered, is there still a nanny mafia? (I googled it, yes, apparently there is.) And who is Baby Jane Holzer? Had to do some research and asking around about her. I loved visiting Las Vegas in the early 1960's. It was great to be on the Strip that long ago. So much has changed, some things haven't. And Confidential magazine? Never heard of it. Boy, it sounded interesting, though! What with the publisher shooting his wife and then himself in the cab. . . .

New York society circa 1963. Wow.

I read this book primarily for the story on the southern California car culture. Hard to imagine anyone thinking a hot rods and customs car show would be all about punk kids and rock and roll. Ah, times have changed. So much that was on the fringe is now just mainstream. I go to car shows all the time and it seems like it's all old guys going!

I'd like to see an update on some of this - what's it like NOW? I want to be there RIGHT NOW. I like feeling the excitement of being right there in the moment, but then I realize I don't have a clue what Tom Wolfe is talking about. Words he uses to describe people and fashions and life - references no longer understandable in 2014 (if you haven't lived it in the 1960's). It would be fun to see essays like this on the 80's or the 90's. ( )

Mr. Wolfe is a stylist, and he is completely devoted to it. This set of essays have a basic theme: That there is a genuine Working Class American culture separate from that of its bourgeoisie, and it is almost certainly based on the automobile. This is its primary artefact, and much stems from it being based on an artefact of mobility, and public display. Considering, unless this group buys into the idea of moderating Climate change, there will be a very hard struggle ahead for the world. But this is the defining study of that culture, and thus still bears the rereading. I read this first in 1966. ( )